Elite esküvői ruhaszalon

Elite esküvői ruhaszalon

1995 szeptemberében alakult meg vállalkozásunk és nyílt meg ezzel egyidőben az első esküvői szalonunk Budapest XIII. kerületében, Pannónia u. 12. szám alatt Magic Moment néven.

Még mindig jól emlékszünk milyen nagy örömmel és lelkesedéssel válogattuk össze első menyasszonyi kollekciónkat, amellyel valami újat, szépet, igényeset és főként a magyar esküvőkhöz méltót szerettünk volna kínálni szalonunkban.

Az első ruhakollekciónkat amerikai és olasz tervezők álomszép menyasszonyi ruháiból állítottuk össze.

Mindig igyekeztünk a házasulandók kedvében járni és igényeik szerint dolgozni. A ruhák szépsége is hamarosan elnyerte a menyasszonyok tetszését, s ez meghozta gyümölcsét. Így 1999 májusában megnyitottuk az Elite esküvői ruhaszalont.

Lilly 4034 menyasszonyi ruha

Menyasszonyi ruha választékunk

Hasonló kollekcióval indultunk, mint az anyaüzlet, bár eltérő menyasszonyi ruha modellekkel. Szalonunkban máig megtalálhatók a leghíresebb ruhakészítő cégek legszebb menyasszonnyi ruhái.

Jelenleg teljes menyasszonyi kollekciónkat az Elite szalonban találhatják meg az érdeklődők Budapesten a Király utca 87 szám alatt.

Mindig fontosnak tartottuk, és tartjuk az egyediséget, s a különleges, valamint kifogástalan megjelenést ruháinkban, ezért az Elite szalon kizárólag olyan menyasszonyi ruhamárkákat forgalmaz, amelyek más esküvői szalonokban nem találhatók meg.

Az Elite szalonban a minimál díszítésű menyasszonyi ruháktól kezdve egészen a nagy uszályos, királynői megjelenésű menyasszonyi ruhákig többféle modell közül válogathatnak kölcsönzésre, illetve megvásárlásra a hozzánk betérő érdeklődők.

Esküvői ruháink dán, amerikai, orosz, olasz, spanyol ruhakészítő cégek legszebb darabjai.

Lilly 3913 menyasszonyi ruha

Vőlegény öltönyök

Üzleteink a vőlegényeket sem hanyagolták el soha. Kezdetben a klasszikus eleganciát követőket kísértük figyelemmel akik szmokingot, illetve zsakettet kértek az esküvőre. Főleg olasz, illetve holland ruháinkat ajánlottuk nekik, de a kínálatunk 2002-re Egon Von Fürstenberg, Mr. Ramos kiváló minőségű -a legtisztább gyapjúból, ill. selyemszállal kevert anyagból készült – vőlegényi öltönyökkel bővült ki.

Zsakett

Már az első kollekció átütő sikert aratott a házasulandó férfiak közében és azóta is a vőlegények jelentős része nálunk választja ki öltözetét élete egyik legfontosabb napjára.

Vőlegény kollekciónkról bővebben blogunkban olvashatnak. 

Vőlegény öltöny Fürstenberg

 

 

Szalonunkban ezeken kívül még alkalmi ruhákat, felnőtt koszorúslány ruhákat, valamint menyasszonyi kiegészítőket találhatnak vásárlóink.

Menyasszonyi ruha vásárlás

Egyre nagyobb érdeklődés mellett többen a menyasszonyi ruha megvásárlása mellett döntenek. A készletünkben meglévő menyasszonyi ruhát készpénzzel, illetve bankkártya elfogadó terminálon keresztül vásárolhatják meg, míg a megrendelés alapján kért menyasszonyi ruhánál az ár 50%-os foglaló befizetése mellett vállaljuk a kért ruhadarab beszerzését. Az egyedileg, méretre rendelt menyasszonyi ruha 4-12 hét múlva vehető át az Elite szalonban. 

Menyasszonyi ruha árak 2019-ben: 70.000.-Ft-tól 500.000.-Ft-ig terjednek.

 

 

Menyasszonyi ruha, keringőruha kölcsönzés, szmoking, zsakett bérlése az Elite szalonban

Kölcsönzéskor a kiválasztott ruhadarabot mielőbb le kell foglalni, hisz ezzel lehet bebiztosítani, hogy ez a ruha rendelkezésre álljon a nagy napra. Erről szerződést kell kötni, amelyben rögzítésre kerül a, szerződők neve, a kiválasztott modell száma, mérete, színe, kölcsönzési díja, a kiegészítők felsorolása, az esküvő dátuma, a ruha elvitelének és visszahozatalának időpontja. Részletesebben Kölcsönzés menete blogunkban olvashatnak.

Menyasszonyi ruha kölcsönzési díjak 2020-ban : 30.000.-Ft-tól 300.000.-Ft-ig.

Keringőruha kölcsönzési díjak 2020. április elsejétől 39.000,-Ft-tól 70.000.-ft-ig terjednek.

Vőlegény öltöny, zsakett, szoking kölcsönzési díjak 2020-ban : 25.000.-Ft-tól 50.000.-ft-ig.

Lilly 4057 menyasszonyi ruha

 

Az Elite szalon számunkra nemcsak egy üzlet, hanem olyan hely, ahol az ember pillanatokat kaphat mások boldogságából.

„Jó itt dolgozni!” – mondják sokszor. Igen jó, mert mi boldog hölgyeket, urakat öltöztetünk, részesei lehetünk örömüknek, hacsak kis mértékben is. Ehhez szeretnénk a továbbiakban is hozzájárulni szaktudásunkkal, a szalon kellemes légkörével, és nem utolsó sorban az állandóan megújuló menyasszonyi ruha kollekciónkkal.

Ez a folyamatos megújulás, a változatosság és szakértelem különbözteti meg az Elite szalont a többi hasonló profilú szolgáltatótól, amelyet Budapesten a Király utca 87. szám alatt találhatnak meg a házasulandók.

Várunk minden kedves érdeklődőt, hogy mi is részesei lehessünk ünnepüknek és boldogságuknak.

 

Elite szalon

 

Forgács Emese, Toffalini Paolo

az Elite szalon tulajdonosai

1962 fekvő kép